Megfelelő a postaládám?

A postai szolgáltatásokat és minőségi követelményeket a 79/2004. [IV. 19.] számú kormányrendelet szabályozza. Ez alapján a postaládának (levélszekrénynek) az alábbi követelményeknek kell megfelelnie:

- A levélszekrényt kertes ház cím szerinti bejáratánál, többlakásos épület (irodaház, üzletház és egyéb hasonló jellegű intézmény) bejárata közelében, egy csoportban, címhelyenként külön-külön kell elhelyezni.
- Lakópark, ipari park, gyártelep esetén a telek bejáratánál (a portaszolgálatnál) egyéb esetben a címhely ajtaján kell felszerelni úgy, hogy a postai kézbesítő ahhoz biztonságosan hozzáférjen.
- A bedobónyílásnak a földtől, padlószinttől mért távolsága 700 mm és 1700 mm között (különleges esetekben 400 mm és 1800 mm között) kell lennie.
- A levélszekrényt névvel, emelet-, ajtószám-, illetve lakásszám-megjelöléssel kell ellátni.
- A levélszekrény kialakításának olyannak kell lennie, hogy abban a postai küldemény biztonságosan és sérülésmentesen elhelyezhető legyen és ahhoz jogosulatlan személy ne férhessen hozzá.
- A bedobónyílás mérete nem lehet kisebb, mint 30x230 mm.

Ezek hiányában a postai szolgáltató megtagadhatja a küldemények kézbesítését.

Postaláda történet

A levéltitok megőrzése manapság is fontos, betartandó szabály. Az első levélszekrények megalkotásánál (XVI. század), és az azt követő időkben, a köztéri gyűjtőládák használatánál a teljes levélbiztonságot, valamint a magán- és üzleti levelezés megóvását tartották szem előtt. Kezdetben a templom elé kihelyezett faládákban a lakosok ismeretlenül bedobhatták üzeneteiket, hogy a hatóságokat összeesküvés híréről vagy bármely veszélyről értesítsék. Az első magyarországi postaládák 1830-tól, Nagyvárad és Budapest utcáin jelentek meg, s számuk néhány évtized alatt a többszörösére nőtt. A magánlevelezés a levéljegynek, a bélyeg elődjének elterjedésével terjedt el, mivel a lakosság ezentúl szabadon vásárolhatta a cakkos szélű bélyegeket, és az 1867-es Kiegyezés után, segítségükkel már a hazai, piros-fehér-zöld színű, koronás levélládában bocsáthatta útjára legféltettebb titkait. A postahivatalok hálásan tekintettek az új intézményre, ahogyan az emberek nagy része is elégedetten használta az új kommunikációs formulát, mivel nem kellett hosszadalmasan sorba állni a levelek föladásánál, és a tarifát sem kilométer arányában állapították meg. A nagy forgalomnak köszönhetően, a postaláda-gyártás is föllendült, és többféle típus látott napvilágot. A kézi ürítésűt fölváltotta a gépi, a kulcsost, az automata; végül, a Millennium idején a legtöbb példány öntöttvas lábakat kapott, hogy utcabútorként már ne csak rideg használati tárgyként jelenjék meg az utcákon, hanem művészi értéket is hordozzon.

Aki viszont leveleket ír, az előbb-utóbb kap is, így az emberek elkezdtek saját postaládákat vásárolni. Megjelent a kültéri postaláda a bérházakhoz, az ajtónyíláshoz szorosan illeszkedő postaláda a zárkózott családi házak részére, a kollektív postaláda jó szomszédok részére, majd a városiasodás hatására, a falakat beborító postaládák társasházak részére, sőt, a szépen kiképzett klasszikus levélszekrények a műemlékek falára. Az emberek azonban – talán kissé hűtlenül –, gyorsan váltottak, és levelezésüket is az elektronikára bízták. A villámlevél vagy e-mail megjelenésével egyre kevesebben körmölnek tollal papírra, a közösségi oldalakon és a chat-csatornákon a tiszavirág életű hozzászólások gyorsan enyészetté válnak. Nem elhanyagolható szempont azonban, hogy a szöveg tetszés szerint manipulálható. Ezt tudván, az üzleti világban továbbra is a postán kiküldött értesítők, levelek számítanak hitelesnek. A Magyar Posta, reagálva az igények visszaesésére, a postakürtös emblémával díszített utcai postaládák cseréjét tervezi, de az igazán igényesek tudják, az üdvözlet azért mégiscsak írott, papírképeslapon mutat a legjobban.